2016. február 20., szombat

Tartalmas krumplileves

 Egy délután hirtelen ötlete volt, végül tutira bevált! Valami jó kis kolbászos, krumplis, virslis, babos mindent bele levest kívántam. Ennek hozadéka a következő recept:
Hozzávalók:
-zsír, vöröshagyma,fokhagyma
-szalonna, kolbász,virsli
-krumpli, répa
-babkonzerv, tejföl
-só,bors,pirospaprika,majoranna,babérlevél,őrölt kömény, vegeta

Elkészítés:
Egy evőkanál zsíron közepes edényben felteszek dinsztelni 1 fej apróra vágott vöröshagymát, egy szelet szalonnával és egy kisebb darab kolbásszal. Amikor a hagyma pirulni kezdene, 1 dl vízzel felöntöm. Sózom, borsozom.
  Közben paprikás rántást készítek: serpenyőben hevítek 2 evőkanál olajat, hozzákeverek 2 evőkanál lisztet, néhány percig sűrű kavargatás mellett pirítom, majd félreteszem hűlni. Ha kissé lehűlt, egy teáskanál fűszerpaprikát keverek el benne.
A kockára vágott burgonyát és répát hozzáteszem, felöntöm annyi vízzel ami egy ujjnyira ellepi. Bele kerül még egy gerezd fokhagyma, 1 csapott kávéskanál őrölt kömény, 2 babérlevél, majoranna, vegeta. Só, bors ha még szükséges. További 20-30 percet főzöm, ha szükséges az elfőtt vizet pótolom.
 Ha a krumpli már majdnem megfőtt, beleteszem a paprikás rántást. Egy fél leveskockával ha szükséges még ízesíthetjük.
Eztán jöhet bele a kis karikákra vágott virsli valamint egy fél babkonzerv, amit szűrőben csap alatt átmostunk. A levesből ha kimerünk egy dl-t, abban keverjünk el 2-3 kanál tejfölt, valamint keverjünk bele egy evőkanál ecetet. Ezt öntsük vissza a levesbe, 5 perc lassú/közepes tűzön való főzés után kész.
 Isteni, mindent bele leves! :) A.

Surimi előétel

Hozzávalók:
A salátához:
  -fél paradicsom, fél paprika, fél lilahagyma apróra vágva,
  -fél csomag rukkola saláta
  -két kupak balzsamecet
majonéz, kecsap
1 csomag surimi rák
pirítós

Elkészítés:
 A saláta összetevőit összekeverjük, a balzsamecettel meglocsoljuk. Tányérra szedjük, mellé nyomunk majonézt és kecsapot. A surimi rákot tálalhatjuk "nyersen" vagy piríthatunk rajta pár percet vajon. Tálaljuk a salátához, mellé pirítós kerül! Tökéletes, ízletes előétel! :)

Egyik kedvenc rák étel! :) A.

Körözött

Egyszerű reggeli, vacsora. :)
Két verziót készítünk: A paprikás és a kapros.
Paprikás: fél fej vöröshagyma, 250g túró, fél tk őrölt kömény, 1 tk fűszerpaprika, 3 kanál tejföl, só, bors.
Kapros: fél fej vöröshagyma, 250g túró, 3 kanál tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 1evőkanálnyi kapor, só, bors.
Tálalás előtt pihentesd hűtőben, az ízek jobban összeérnek! :) A.

Régi, jó csöröge!

Szeretem, imádom! :) Nutellával, eper-/áfonyalekvárral, és jóó sok porcukorral! :)

Hozzávalók:
25 dkg liszt
5 dkg vaj
1 tk porcukor
3 db tojássárgája
1,5 dl tejföl
csipet só


Elkészítés:
A lisztet a szobahőmérsékletű vajjal elmorzsolom, eztán adom hozzá a többi hozzávalót. Dagasztjuk, majd fél/1 órát hűtőben hagyjuk pihenni. Ezután 2-3 mm-re nyújtjuk, derejeszaggatóval formázzuk tetszés szerint. Forró olajban közepes lángon pillanatok alatt megsütjük mindkét oldalát! Porcukorral szórjuk még melegen, ízlés szerint lekvárral, csokival fogyasztható! :)

Muffin alaprecept

 Évek óta eszerint a recept szerint készítek muffint. Alap tésztarecept, tehát bármit hozzátehetsz. Almadarabokat, bármilyen gyümölcsöt a tésztába keverve vagy a tetejére. Csokidarabokat, mandulát, mogyorót. Lehet fahéjas vagy rumos, mákos vagy narancsos, lekváros vagy kakaós. Bármi! :)

Hozzávalók:
1 bögre liszt
fél bögre tej
fél bögre olaj
fél bögre cukor
1 csomag sütőpor
1 csomag vanilincukor
muffinpapír

  A hozzávalókat csak össze kell keverned, ízlés szerint ízesítsd! 25 perc alatt 180°C-on készre sül.

Elronthatatlan, jól bevált recept! :)
 
-kép később-

Nutellás rakás

Egyszerű, mutatós és nagyon finom recept.
Hozzávalók:
Az egyszerű alap piskótához:
Tojás, liszt, cukor, sütőpor (Azonos mennyiséggel, attól függően, hogy milyen magas piskótát szeretnénk. Ehhez a recepthez elegendő 3 tojás, egy magasabbra kívánt torta tésztájához már akár 5-6 tojás is kellhet.)
Elkészítés:  3 egész tojást 3 kanál kristálycukorral habverő segítségével felverünk. Hozzákeverünk 3 kanál lisztet, fél csomag sütőport. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben 20-25 perc alatt 150 °C-on/közepes hőfokon készre sütjük.
  Ha a piskóta kész, és kissé ki is hűlt, pogácsa szaggatóval vagy tetszés szerinti méretű/alakú formával kiszúrjuk. Két formázott piskóta lap közé mehet a töltelék. Ahogy tetszik lehet 2-3 emeletes is. A tölteléket ízlés szerint variálhatjuk akár lekvárral, más gyümölcsökkel.
 
   Erre a piskótára nutella és tejszínhab került. A tetejére pedig fagyasztott gyümölcs, amit kevés cukorral mikróban megolvasztottam. Dìszìtésképp saját készítésű csokiöntet került rá.

 Tipp: Extrázhatod, csak a képzeleteden múlik. Kerülhet az alap piskótába kakaópor, de csempészhetsz rá cukorszórást vagy pirított mandulát. A felsorolás végtelen, sok sikert a kísérletezéshez! :)

 

Ráksaláta

Kedvencem a megunhatatlan ràksaláta.

 Szeretek a rákkal kísérletezni, viszont szűk határokon belül mozgok. A ráknak jól áll a saláta, a balzsamecet, pirítós/kenyérkocka. Egy vacsorára ismét ezekből a hozzávalókból alkottam ezt az isteni salátát. :)

Hozzávalók:
Tortilla, vegyes saláta, joghurtos öntet, rák, balzsamecet, fűszeres kenyérkocka-ciabatta

Elkészítés:
  A tortilla mindkét oldalát serpenyőben 1-2 perc alatt megpirítom, minden mást erre tálalok. A vegyes salátát meglocsolom 2 teáskanál balzsamecettel, valamint ízlés szerinti salátaöntettel - én a joghurtosat javaslom. A salátát összekeverem, rászedem a tortillára. Erre mehet a rák, amit vajon 3-4perc alatt megforgattam. Végül rászórok néhány kocka ciabattát. Ha pár csepp citromot teszel rá, még kellemesebb íze lesz! :)

 Jó étvàgyat! A.
 

Palacsinta

Egyszerű és gyors. :) Puha tészta, a széle pedig ropog. Én így szeretem!

Hozzávalók:
2,5 dl tej
2 db tojás
2 dl ásványvíz
20 dkg liszt
1 dl olaj
1  csipet só
1 ek cukor

 Az elkészítés leírását ennél a receptnél elhagynám... :) Viszont egy tipp azoknak, akiknek leragadna: vegyél egy kéztörlő papírból összegyűrt galacsint, tegyél kb. egy evőkanálnyi olajat a serpenyődbe, és a papírral kend el az olajat. Az összes palacsinta előtt ki szoktam kenni ezzel a -már olajos- papírral a serpenyőt. Így kizárt, hogy leragadna! És túl olajos sem lesz a tésztád! Fontos!! Csak az első alkalommal öntesz olajat, a továbbiakban csak az olajos papírtörlőt használod. Lazán kisütsz 20 palacsintát 1 ek olajjal! :)

Mentsd a receptet! :) A.